Isztambul

Egy tavoli azsiai kulvarosbol irok,ahol a baratomeknal megszalltam. Pokoli nehez napom volt, akarcsak az ujdonsult torok baratomnak a kamionos Ay Metinnek. Minden rendben van, csak kovetkezokor kikerulom Bulgariat. Nem egyebert, de ilyen orszagot nem erdemes atutazni sem.Holnap Torok Kurdisztan es a talalkozas a barataimmal.No meg a felejthetetlen oshazaval es az Ararattal.Mindenkit udvozlok es remelem Iranban lesz rendes internet nem balrol jobbra irt arab feliratos.

Bukarestben.... az első nap ''élményei"

Valamikor úgy képzeltem el ezt a mai napot, hogy szép csendesen elhúzok India fele. Egyedül és minden nagy cécó nélkül. Aztán a napom másképp alakult. Egy idős bácsi vett fel és vitt egészen Kovásznáig. Vitt és amikor rákérdezett, hogy merre megyek és megkapta a választ: India, akkor nagy hümmögés közepette csóválta a fejét: veszélyes hely, oda nem kell menni.Aztán Csomakőrösön a falusi emberek néztek nagyot, hogy ki és miért keresi olyan kegyetlenül a Csoma Sándor féle diófákat. A háziak akiknek a telkén található a két idős diófa otthon voltak. Csakhogy akkora szemeket meresztett az úr, hogy a hathetüs bornyú összetépi a diplomáját amikor meghallotta, hogy Darjeeling acél számomra. Rövid csevegés után megpakoltam a kis bőrtasakot hazai anyaföldel a diófák alól és azzal búcsuztam el a háziaktól, hogy október 27-én ugyanitt találkozunk. Fülembe csengtek sokáig az egyszerű falusi bácsi bucsuzó szavai: osztán térjen haza met a magyarságnak szüksége van magára. Lestoppoltam Kézdivásárhelyre és egy kiadós ebéd mellett elbeszélgettünk Kocsis Károlyal a Hirmondó főszerkesztójével. Majd utána jött a nap leghumorosabb jelenete: a napilap szerkesztőségében mindenki olyan részvéttel nézett, mintha már Szent Péter bal oldaláról dobnám a földre a nagy puszikat. Érdekes helyzet volt akkor is amikora város végén egy olyan kamionos vett fel aki közel tiz évig Oroszországban "üzletelt" olyan békés eszközökkel mint rakéta és AK47-es és megtanult csak azért cigányul, hogy ne tudják átverni őt a piacokon. Valamikor késő este értem be unokatestvéremékhez Bukarestbe öt órás út után. Költségeim a mai napra: egy bukaresti metrójegy, két kifli és egy joghurt, amelyet Kovásznán a parkban fogyasztottam el. Nagyon fáradt vagyok és holnap vár rám reggel 5-6 táján egy ébresztő, majd legkésőbb délután megérkezek szeretett városomba: Isztambulba közel 850 km után.

U.i
Azt mondta az orvosom, hajdanán, hogy olyan szenilis vagyok, hogy elfelejtem befejezni a

Most olyan fáradt vagyok, hogy elfelejtem befejezni a

Ma Csomakőrös-Kézdivásárhely-Bukarest (250 km)

Nekivágni, aki ezt nem teszi egész életében bánja! (Jakabos Ödön)

Indulás elötti gondolatok...

Elindulni a legnehezebb...de ha velünk vannak lélekben azok akiket szeretünk és akikhez ragaszkodunk, akkor már nem vagyunk egyedül. És akkor bárhogy ropogjanak a puskák, bármilyen meleg vagy hideg legyen... biztonságban érezzük magunkat.És tudjuk, hogy bármilyen veszélynek vagyunk kitéve, ha az itthoniakra gondolunk akkor minden könnyebb...India hivogat, vár. És én magammal viszem azokat is akiket szeretek. Lélekben ők is velem állják ki a nagy út próbatételeit.

Egy terv születése

Valamikor másfél éve, akkor amikor nem volt pénzem nyaralásra elhatároztam, hogy hotelek és egyéb procedurás pénzköltés helyett beszállok én is az ingyenesen elszállásoltak hajójába. Vagyis olyan lehetőséget ragadok meg, amely mentén több millió fiatal utazik ma a világ országaiba és kölcsönösség elve alapján elszállásolják egymást. Persze mindezt ingyen és bérmentesen, hiszen soha nem tudhatja az ember, hogy mikor utazik egy olyan országba ahol a szállásért legombolnak 50-100 eurót éjszakánként.Igy történt, hogy regisztráltam egy internetes közösségi oldalra, ahol az adataimat megadva nekifogtam módszeresen felkutatni azokat az embereket akik szállást ajánlanak ingyen utazóknak.Kelet egy nehéz dió.Már onnan is lehet ezt tudni, hogy ahogy haladunk nyugatról kelet irányába úgy egyre kevesebb azon emberek száma akik bizalmasak és akik ingyen ajánlanak európai vagy amerikai emberek részére szállást.A közel 7000 elküldött levélre érkezett az idők folyamán majd félezer pozitiv válasz. Ezek mentén készitettem el a nagy utazás tervét. Vagyis kijelöltem a szállásadók függvényében az én keleti utazásom útvonalát: Bukarest-Giurgiu-Edirne-Isztambul-Ankara-Van-Dogubeyazyt-Tabriz-Tehran-Mashad-Herat-Kabul-Kandahar-Quetta-Peshavar-Rawalpindi-Islamabad-Lahore-Amritsar - Jammu City-Srinagar-Leh-Srinagar-Jammu City-Jalandhar-Delhi-Allahabad-Varanasi-Patna-Bhagalpur-Siliguri-Darjeeling-Siliguri-Kalkutta-Jaipur-Agra-Delhi. Mindezt úgy, hogy számitásaim szerint, hála a sok sok kedves levelezőtársnak egyetlen helyen se kell szállodát vagy motelt fizessek (nem is tennék olyant, hisz ha nem lenne szállás akkor is van vasútállomás vagy éppen elhagyott templomrom vagy bármi ahol az utazó meg tudja húzni magát egy éjszakára).Miután körvonalazódott az útvonal, nekifogtam a legnehezebb feladatnak: a vizumok és a beutazási engedélyek beszerzéséhez. Igen, a legnehezebb, mert a bordó román varjúval ellátott ROMANIA útlevelet szinte egyetlen nagykövetség vagy konzulátus sem szereti. Hogy miért? Ezt nem fejtem ki, de tény, hogy amig meg nem tudták azt, hogy magyar vagyok és erdélyi addig rendkivül távolságtartóan viszonyultak az emberhez.